A hétvége az ünneplés jegyében telt, hiszen egy évvel ezelőtt kötöttük össze örökre az életünket. Mivel a sors úgy hozta, hogy az első évfordulónkat Írországban töltjük, úgy gondoltuk stílusos lenne egy igazi ír élménnyel emlékezetessé tenni ezt a napot. Ez pedig mi is lehetne más mint élő ír zene és igazi ír sztepp táncműsor természetesen Guinness sör kíséretében. Ezen feltételek mellett a választásunk a Celtic Dance Showra esett, ahol világbajnok ír táncosok mutatták be nekünk az ír kultúra elengedhetetlen részét képező sztepptánc fortélyait.
Az este jól indult, hiszen megérkezve az étteremhez a szokásos procedúra keretében megkérdezték tőlünk, hogy honnan érkeztünk és a válaszra meglepő módon egy "tényleg!" érkezett. Kicsi a világ, hogy egy ír táncest keretében is egy magyar pincér kísért minket az asztalunkhoz. Nem tudjuk, hogy a foglalás eredményeként vagy a magyarságunknak köszönhetően, de a színpad mellett az első sorban kaptunk helyet, így nem volt okunk panaszra :)
A foglalás mellé egy háromfogásos vacsora is járt, ami után elég hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Ádámmal úgy érezzük, hogy ennénk valamit.
Az est fénypontja azonban mindenképpen az ír tánc volt, ahol azért Ádámnak néha le kellett húznia a fejét, hogy biztonságban legyen a puskalábú ír táncoslányoktól ;)
Íme egy kis bemutató:
És.....persze számolunk vissza! Már csak 7 nap és utazunk haza Magyarországra.
Addig is mindenkinek nagyon szép hetet kívánunk!