November 13. - Így élünk mi 16.rész
2016. november 13. írta: Vagdal Éva

November 13. - Így élünk mi 16.rész

A mostani hétvégét Glasgowban töltöttük, ez alkalommal erről szeretnénk egy kis helyzetjelentést tenni Nektek. 
Egyéb újság, hogy Ádám belépett a Movember tagok közé, így ha esetleg Skype-olni készültök velünk, készüljetek fel a látványra! ;) 
(Otthon hallottuk, hogy leesett az első hó :) Építsetek helyettünk is egy hóembert :))

Hogy miért épp Glasgow? Sokan kérdezhetitek, hogy miért épp erre a városra esett a választásunk, de a válasz egyszerű: Ádám barátja Glasgowban tanul, így őt mentünk meglátogatni. 
Pénteken este indultunk és ma reggel jöttünk vissza. Szállásként az Airbnb-n béreltünk egy szobát - egy kedves, 30-as éveiben járó Évi nevű lánynál laktunk ebben a szép lakásban.

lakas.png

Pénteken viszonylag hamar odaértünk, így még este körbenéztünk a környéken. Természetesen az angol telefonfülke és a tipikus angol taxi sem maradhatott ki a túrából.

img_1757_2.jpg

img_1754_2.jpg

Aztán volt szerencsénk találkozni a Mikulással és a rénszarvasával is a karácsonyi vásárban. Ugyan még csak november van, de az utcákon már teljesen karácsonyi hangulat uralkodott - minden bolt égőkkel feldíszítve és az utcán is karácsonyi zene szól. 

img_1773_2.jpg

 

A jól sikerült péntek este után szombaton nyakunkba vettük a várost és minden jelentősebb látnivalóhoz elmentünk - a nevezetes 16km majdnem meglett :)

Először a helyi közlekedési múzeumot néztük meg, ahol Ádámból előbújt a kisgyerek és minden egyes autócsodától úgy kellett elráncigálnom. Íme egy példa a sok ritkaság közül:

img_1801_2.jpg

Persze, ha közlekedésről beszélünk egy tengeri iparvárosban, nem mehetünk el a hajózás mellett sem. Megszámlálhatatlan mennyiségű hajómodell volt kiállítva és hogy én sem unatkozzak annyira volt egy igazi hajó is, aminek felmehettünk a fedélzetére és ami persze kihozta belőlünk a gyereket.

img_1862_2.jpg

img_1863_2.jpg

Miután kijátszottuk magunkat, elsétáltunk a glasgowi egyetemre, illetve a város egyik leghíresebb nevezetességét képező Glasgow Katedrálist is megnéztük.
Innen a szószéket szeretnénk megosztani veletek, ugyanis az nagyon szép és egyedi volt:

img_1905_2.jpg

 

Ezután Ádám barátjának a javaslatára a város régi temetőjébe is bemerészkedtünk (Necropolis), estefelé pedig elmentünk Ádám barátjával sörözni, a Drygate Brewery sörfőzdébe. 

Összességében nagyon jól éreztük magunkat :)

 

Kellemes novembert mindenkinek!

thanksgiving-graphic.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ouririshlife.blog.hu/api/trackback/id/tr5811958323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása