Nagyon boldogok voltunk, amikor ránéztünk a blog látogatottsági mutatóira - köszönjük szépen Nektek, hogy ilyen sokan elolvastátok az első bejegyzéseinket.
Ezen a héten is igyekszünk olyan dolgokról beszámolni, amik ÍRdekesek lehetnek számotokra és talán nem tudtátok az ír kultúráról.
A múlt hét eseményláncolatát folytatva még a hétvégével is adósak maradtunk.
Ádám legénybúcsún, én pedig csapatépítésen fűztem szorosabbra a kapcsolatot a kollégákkal pár pint Guinness mellett.
A pintről nem tudom, hogy tudjátok-e, de nem egészen a mi fél literes korsónk mérete; ugyanis 1 pint az 0,473 liternek felel meg.
Aztán pedig főzőcskéztünk egy picit vasárnap. Anya ajánlotta ezt az íncsiklandozóan finom receptet: Mustáros-tejszínes csirkemell. Mi ugye Ádám miatt nem tettünk bele gombát, de így is isteni lett.
Már alig vártuk a hét közepét, hiszen szerdán a magyarok a portugálok ellen játszottak. A rendkívül szorosra sikeredett meccset egy hangulatos ír pubban izgultuk végig.
Pénteken pedig elmentünk egyet biliárdozni, amit Írországban meglepő módon nem csíkos és teli, hanem sárga és piros golyókkal játszanak. Mondanom sem kell, hogy ki nyert :) Bár hozzáteszem, a fekete golyó egyikünknek sem volt jó barátja.
Tegnap kihasználva a kirándulóidőt - ami volt vagy 15 fok is (de legalább nem esett, amikor elindultunk) - elmentünk Braybe, ahol a tengerparton sétálgattunk és rémülten néztük a fürdőzőket, akiknek az egészen pontosan 12,5 fokos vízhőmérséklet meg sem kottyant.
Aztán pedig benéztünk az Ír-tenger vízi világát bemutató The National Sea Life Centerbe, ahol bohóchalakat, teknősöket, sőt még cápát is láthattunk. Az egész napot pedig egy nagyon hangulatos olasz pizzériával koronáztuk meg.
Érdekességként: itt nem citromot, hanem uborkát tesznek az asztalokon lévő vizeskancsókba.
Ma estére jó szurkolást mindenkinek!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!